Hírek


Katasztrófavédelmi komplex gyakorlat Csengerben
2015. június 12. 21:31
2015. június 12-én katasztrófavédelmi komplex gyakorlatot tartottak Csengerben, amelyre a határon átnyúló és szektorok közötti együttműködés erősítése pályázat keretében került sor.

A résztvevőket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében Dányi Béla tű. ezredes, igazgató-helyettes köszöntötte, majd megnyitotta a gyakorlatot, amely két helyszínen, két mozzanatban került végrehajtásra, melyek során tűzoltási és polgári védelmi feladatokat oldottak meg.

A tűzoltási gyakorlaton, a feltételezett helyzet szerint, a csengeri Josef Siebel Kft. területén található raktárában, az elektromos targonca meghibásodása miatt tűz keletkezett, az ott tárolt anyagok és készáruk meggyulladtak, két dolgozó az épületben rekedt. A tűz oltása és a személyek mentése érdekében a mentési tervben rögzítettek alapján, több település tűzoltó erőinek összehangolt tevékenységére volt szükség. Az események felszámolásában a Csengeri Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság és a Csengeri „Szent Flórián” Tűzoltó és Vízimentő Egyesület és a mátészalkai-, valamint a fehérgyarmati hivatásos tűzoltók vettek részt a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. A gyakorlat végrehajtását, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője ellenőrizte és megfelelőre értékelte.

A komplex gyakorlat második mozzanatában, árvízvédelmi és gátszakadási feladatokat hajtottak végre Csenger térségében, a Szamos partján. A feltételezés szerint, a Szamoson levonuló árhullám következtében a folyó vízszintje jelentősen megemelkedett, a gát védett oldalán káros árvízi jelenségek következtek be. A helyzet kezelésének elősegítése érdekében a Megyei Védelmi Bizottság Elnöke, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberinek megsegítése érdekében a „NYÍR” és a „SZAMOS” Mentőcsoportok alkalmazását rendelte el, akik a Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesületnek, a Tyukodi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének, a romániai Vöröskeresztnek és a Caritasnak, továbbá a Multisalva Egyesületnek az önkénteseivel kiegészülve vettek részt az árvíz elleni védekezésben és a megmentett személyek ellátásában.

A gyakorlat során a hivatásos és az önkéntes állományúakból létrehozott csapat vízbeesett és árvíz által körülvett személyeket mentett ki. Ezt követően, mentőkutya segítségével eltűnt személy keresésére került sor. Ezzel párhuzamosan különböző árvíz elleni védekezési műveket építettek ki az önkéntes mentőcsoportok, így nyúlgátat, bordás megtámasztást, fóliázást, valamint buzgár elfogó medencét.

A polgári védelmi feladatok végrehajtását a megyei polgári védelmi főfelügyelő ellenőrizte és megfelelőre értékelte.

A megyei komplex gyakorlatot megtekintette Csepely Zsigmond tű. dandártábornok, megyei igazgató.

A hőség ellenére a csapatok a kitűzött célt elérték. A kialakult helyzetek kezelésének gyakorlása, valamennyi résztvevő képességeit fejlesztette. A gyakorlat rámutatott a hivatásos és a civil erők együttműködésének előnyeire és segítette a felkészülést a megye fő veszélyeztetettségét jelentő árvíz elleni védekezésre.

A megyei és a járási mentőcsoportok továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését, akár egyénileg akár kisebb közösségek formájában. A jelentkezést megtehetik a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségeken vagy a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon.

Fotós: Dudás Szilvia tű. főhadnagy, Gyenge László tű. alezredes

 

Kapcsolódó képek:

Katasztrófavédelmi komplex gyakorlat Csengerben Katasztrófavédelmi komplex gyakorlat Csengerben Katasztrófavédelmi komplex gyakorlat Csengerben
>>> További képek a galériában <<<