Hírek


A kerek évfordulón elismerések és eszközátadások
2017. december 06. 14:52
A Légoltalmi Liga megalakulásának 80. évfordulója alkalmából ünnepi állományülést tartottak szerdán délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség szervezésében, ahol a történelmi felelevenítést követően elismeréseket vehettek át, valamint az önkéntes mentőszervezetek pályázaton elnyert eszközeit is ekkor adták át.

A megalakulásának 80. évfordulóját ünneplő Légoltalmi Liga és jogutódja, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség szerepéről Gerebenics Károly tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke beszélt. Az alezredes kiemelte: az első világháborút követően, felismerve annak a hátországra gyakorolt pusztító hatását, a húszas-harmincas években már egy kialakuló és bekövetkező háborúra gondolva elkezdték kialakítani azt a szervezetet, mely a lakosság megóvására hivatott létrejönni a háború pusztításai ellen. Így minden jelentős európai országban létrehozták a légoltalmi szervezeteket. Magyarországon a légoltalom a német mintát követve alakult ki. 1937. december 5-én megalakult a Légoltalmi Liga, mint társadalmi szervezetet, a magyar társadalom széles rétegeinek mozgósítására és tájékoztatására. A cél a háborús légitámadások elleni védelem kiépítése és pusztításainak csökkentése volt. A légoltalom feladataként jelölte meg az óvóhelyek, vezetési pontok létesítését, egyéni védőeszközök, egészségügyi, műszaki, tűzoltó felszerelések beszerzését, a légoltalmi szolgálat tagjainak kiképzését, a lakosság felkészítését és riasztását.

Az elnök hangsúlyozta, ma már a megelőzés, a beavatkozás és az újjáépítés fázisában is aktívan támogatják a katasztrófavédelem munkáját a polgári védelmi területen dolgozók.

A szerdai rendezvényen elismeréseket és emléklapokat is átadtak azoknak, akik segítették a megyei polgári védelmi szövetség munkáját.

Így elismerést vehetett át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökétől Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Istenes Sándor nyá. pv. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség tiszteletbeli elnöke, Laczkovszki Miklós a szövetség alelnöke, Dombrády László nyá. tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöke, valamint Gyenge László tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője és Tóth Sándor tű. alezredes, vásárosnaményi katasztrófavédelmi megbízott.

Ezt követően együttműködési megállapodások aláírása következett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség és a MAGOR Katasztrófa-elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesület együttműködési megállapodást kötött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, amely a további közös munkához biztosítja a megfelelő jogi hátteret. A két szervezet idén szeptember 27-én a vizek kártételei elleni védekezésre történő felkészülés keretében szerezte meg a vezetés-irányítás és a logisztikai képességek szakterületi minősítést.

A rendezvényen az önkéntes mentőszervezetek pályázati forrásból beszerzett eszközöket vehettek át.

Gyenge László tű. alezredes elmondta: közel 6 millió forint értékű támogatást nyertek el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt idei évi pályázatán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mentőcsoportok.

A polgári védelmi főfelügyelő kiemelte: a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület képviselője GPS nyakörveket vehetett át, amelyekkel eltűnt személyek keresése végezhető nagyobb hatékonysággal, a Tiszadada Község Önkéntes Tűzoltó, Polgárőr és Környezetvédelmi Egyesület és az Ajaki Tűzoltó Egyesület képviselői pedig egy-egy sátrat vehettek át, amelyek sokoldalú felhasználhatóságával támogatja majd a civil szervezetek tevékenységét.

A Polgárőrség Városi Egyesülete Baktakórántháza képviselője egy utánfutót, míg a Nagyecsed ÖTE képviselője egy darab aggregátort, valamint zagyszivattyút és az ehhez szükséges nyomótömlőket kapott a szerdai rendezvényen.

 

 

 

 

 

Fotós: Mohácsiné Nagy Csilla tű. őrnagy, Szabolcs MKI

 

Kapcsolódó képek:

A kerek évfordulón elismerések és eszközátadások A kerek évfordulón elismerések és eszközátadások A kerek évfordulón elismerések és eszközátadások
>>> További képek a galériában <<<