Hírek


Csúcspontjához ért a közlekedésbiztonsági versenysorozat
2019. szeptember 16. 10:56
Idén harmadszor rendezték meg az Országos Közlekedésbiztonsági Versenyt, amelynek szeptember 12-én megtartott döntőjében hatvan gépjárművezető mérte össze elméleti és gyakorlati tudását. A különböző feladatok végére eldőlt, kik az év legjobb tűzoltó gépjárművezetői, és kik a legjobb ügyintéző gépjárművezetők. A döntő mezőnyébe a megyei selejtezőkön legjobban teljesített kollégák, illetve az öt helyszínen megrendezett regionális döntőkben első három helyezést elért csapatok jutottak be.

A döntő helyszínéül a zsámbéki Drivingcamp vezetéstechnikai pálya szolgált, amely kiválóan alkalmas arra, hogy ott profi körülményeket teremtsenek a versenyzéshez. A versenyen a résztvevő igazgatóságok két kategóriában – készenléti szer és ügyintézői gépjármű – indíthatták kétfős csapataikat. A versenysorozat nem titkolt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a balesetmentes gépjárművezetés fontosságára, emellett arra is kiváló alkalmat teremt, hogy a szervezet gépjárművezetői egymással is összemérjék tudásukat. A viadalt Kobolák József tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oktatásigazgatási és kiképzési főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg, balesetmentes versenyzést kívánva.
 
A megméretés mindkét kategóriában indulók számára elméleti és gyakorlati részből állt. Előbbiben KRESZ, gépjárműismereti és vezetéstechnikai kérdéseket tartalmazó tesztek vártak a versenyzőkre. Ezt követően a verseny gyakorlati szakaszában a valós vezetési szituációkat élethűen szimuláló pályák fogadták a résztvevőket. A három szakaszra osztott gyakorlati pályán egyebek mellett a gyors irányváltások, a csökkentett tapadású téli útviszonyok és a pontos kanyarív megválasztása tették próbára az indulók képességeit.
 
A „Katasztrófavédelem legjobb gépjárművezetője készenléti szer” kategóriában a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett az első, a második helyen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokát pedig a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság foglalhatta el.
 
Az ügyintézői gépjárművezetői kategóriában a legjobbnak járó díjat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata vehette át, mögöttük a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ párosa végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság versenyzői állhattak fel.
 
Az RSOE különdíját Pető Tibor főtitkár adta át a készenléti szer kategóriában harmadik helyezett Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának, illetve a legjobb női versenyzőnek.
 
A díjak átadását követően az egész napos versenyt Fülep Zoltán tű. ezredes, a tűzoltósági főosztály vezetője zárta be.