Közlemények


Sajtóközlemény
2016. március 16.
Idén tavasszal eddig a csapadékos időjárás miatt kevesen tudták megkezdeni a kerti munkálatokat, amelyekkel minden évben együtt jár a szabadban keletkezett tűzesetek számának ugrásszerű megemelkedése. A jelenség azonban már látható az elmúlt hetek adatai alapján, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a márciusban eddig keletkezett több mint 30 szabadtéri tűzből, 12 alakult ki a mögöttünk hagyott négynapos hétvégén.

A szabadtéri tüzek jellemzően az év két időszakában jelentenek komoly veszélyt az emberekre és a környezetre: tavasszal és a nyári szárazságok idején. Idén tavasszal eddig a csapadékos időjárás miatt kevesen tudták megkezdeni a kerti munkálatokat, amelyekkel minden évben együtt jár a szabadban keletkezett tűzesetek számának ugrásszerű megemelkedése. A jelenség azonban már látható az elmúlt hetek adatai alapján, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a márciusban eddig keletkezett több mint 30 szabadtéri tűzből 12 alakult ki a mögöttünk hagyott négynapos hétvégén.

A saját és környezetünk biztonsága érdekében fontos néhány információt megismerni, valamint egy-két szabályt betartani:

- a kerti zöldhulladék elégetése alapvetően tilos az ország területén, de az önkormányzatok rendeletben engedélyezhetik azt bizonyos keretek közöt (meghatározott nap és időpont),

- az egyéb hulladékok égetése tilos és a veszélyes égéstermékek miatt mérgezést, valamint környezetkárosítást okozhat,

- a jogszabályokban foglaltak megszegése esetén akár súlyos pénzbírság is kiszabható,

- a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül,

- mindig gondoskodjunk megfelelő mennyiségben oltóanyagról,

- mindig legyen nálunk olyan kéziszerszám, amivel irányítani tudjuk az égést,

- soha ne rakjunk egyszerre túl sok éghető anyagot a tűzre,

- a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet,

- mindig tájékozódjunk a várható időjárásról és erős szél esetén ne gyújtsunk tüzet,

- baj esetén vagy ha tüzet észlelünk a szabadban hívjuk a 112-es segélyhívó számot!

                                                                     

Nyíregyháza, 2016. március 16.