Egyre több helyen kell védekezni a szúnyogok ellen

2020. június 23. 08:16

Tavasszal számos helyen végeztek biológiai szúnyoglárva-gyérítést a katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítési program keretén belül, az elmúlt héten pedig már a kifejlett szúnyogok elleni kezelésekre is szükség volt. Az előző napokban a főváros hat kerületében, a Csepel-szigeten és a környező településeken, valamint a dunaújvárosi, a szekszárdi és a mohácsi térségekben avatkoztak be a szakemberek a szúnyogok ellen. A változékony időjárás nehezítette a munkákat, ezért több kezelést a meghirdetett pótnapokon végeztek el, néhány településen pedig el kellett halasztani a munkálatokat. A tervek szerint a héten csaknem 44 ezer hektáron védekeznek a szúnyogártalom ellen.

A következő napokban Sopron és a Fertő-tó térségében, a Tisza-tónál, a Szigetközben, Komárom környékén, a Dunakanyarban és Békés megye néhány településén terveznek szúnyoggyérítési munkákat, Dunaújváros térségében pedig az elmaradt kezeléseket pótolják. A vizes élőhelyeken a szúnyoglárvák elleni védekezéshez biológiai úton előállított készítményeket használnak, a baktérium által termelt speciális fehérje az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat.  A kifejlett szúnyogok gyérítésére szolgáló, alacsony dózisú készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisterheautóra szerelt berendezésekkel juttatják ki, elsősorban a települések lakott belterületén. 

Az érintett települések listája és a kezelések tervezett időpontja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható. A települési önkormányzatok közvetlenül kapnak értesítést a pontos időpontokról.

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása után kiemelten fontos, hogy a lakókörnyezetünkben kialakuló mikrotenyészőhelyeket felszámoljuk. Célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti eszközöket (virágcserepek, játékok, madáritatók) összegyűjteni, vagy néhány naponta kiüríteni, az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, illetve az árkokat rendben tartani, hogy ne tudjon benne hosszabb ideig megállni a csapadék. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html