Járványok

A járványok története

Katasztrófavédelem A legrégebbi időktől kezdve az emberiség állandó kísérői a járványok. Nyomait fellelhetjük már az ókori irodalmi művekben és a középkori feljegyzésekben is. Mindig számítani lehetett komoly járványok megjelenésére a világban zajlott háborúk során. A XX. századig a járványok a háborúk természetes velejárói voltak, és sokkal több áldozatot szedtek, mint maguk a hadicselekmények. Új kórokozók megjelenésén túl – mint az AIDS, SARS, Ebola, új típusú influenza - bizonyos okok miatt a régi kórokozók visszatérésére is számítani kell, úgymint a szamárköhögés, a tuberkulózis, vagy a gennyes agyhártyagyulladás. Az elmúlt években kiemelt jelentőséget kaptak a járványügyi katasztrófák, ún. pandémiák, amikor a járvány több országra, földrészre vagy akár az egész világra kiterjed. A fertőző betegségek elterjedését jelentősen befolyásolja a migráció, a szociális helyzet romlása, a hajléktalanok tömeges megjelenése, az éhínség, a nyomor stb.

A járvány mozgatóerői

Ahhoz, hogy egy járvány létrejöjjön 3 tényező szükséges:

  1. Fertőző forrás
  2. A fertőzés terjedésének lehetősége
  3. Fogékony emberi szervezet

Bármelyik tényező hiányában a fertőzés nem jön létre, vagy a járványfolyamat megszakad.
 

  1. A fertőzés forrása lehet:
    • A beteg ember
    • A kórokozó-hordozó ember: nem beteg, de hordozza a kórokozót
    • Fertőzött/beteg vagy kórokozó-hordozó állat
  2. A fertőzés terjedésének lehetősége:
    • Közvetlen érintkezés útján: kézfogás (rühesség), szexuális érintkezés (szifilisz, HIV fertőzés), állatharapás (veszettség)
    • Közvetett terjedési módok:
      • Cseppfertőzés: influenza, kanyaró, szamárköhögés
      • Víz által terjesztett fertőzések: hastífusz, kolera
      • Élelmiszerek által terjesztett fertőzések: Salmonella, Hepatitis A
      • Tárgyak közvetítésével: Calicivírus, torokgyík
      • Talaj közvetítésével: tetanusz, Anthrax
      • Intrauterin (anyaméhen belüli) fertőzés: Hepatitis B, HIV fertőzés
      • Rovarok- és rágcsálók által terjesztett fertőzések: kiütéses tífusz, malária
  3. Fogékony emberi szervezet: függ az illető veleszületett vagy szerzett immunizáltságától, védettségétől. A veleszületett védettséget az anyatejjel szerezzük meg, valamint egyes betegségeken átesve leszünk védettek. A szerzett immunizáltságot az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokkal kapjuk meg, illetve az életünk során kapott egyéb védőoltások biztosítják számunkra.


Ajánlott magatartási szabályok járványok megjelenése esetén:

  • Folyamatosan kövesse a híradásokat, a hatóságok közleményeit, utasításait.
  • Ha magán vagy másokon a betegség tünetit észleli, azt azonnal jelezni kell a hatóságoknak, illetve egy orvosnak.
  • Járvány idején fokozottan törekedjen a maximális higiéniára: mosson kezet, illetve mosakodjon gyakran.
  • Használjon fertőtlenítőszereket kézmosáshoz, illetve takarítás során.
  • Maradjon távol a tényleges és a lehetséges gócpontoktól.
  • Lehetőleg kerülje azokat a helyeket, ahol sok ember fordul meg (például tömeközlekedés).
  • Ügyeljen a cseppfertőzés megelőzésére, takarja el arcát egy kendővel vagy maszkkal.
  • Kerülje az emberi vagy állati eredetű váladékokkal való közvetlen érintkezést.
  • Kerülje azon tárgyakat, amelyek kapcsolatba kerülhettek a fertőzöttel.
  • Állati eredetű fertőzés esetén kerülje az állatokkal történő érintkezést.
  • Amennyiben halott embert vagy járvány idején elhullott állatot talál, kerülje a velük való érintkezést és azonnal értesítse a hatóságokat.
  • Fokozottan figyeljen a gyerekekre, idősökre, továbbá azokra, aki valamilyen okból önállóan nem tudják betartani a szükséges óvintézkedéseket.
  • Ne fürödjön a természetes vizekben.
  • Kizárólag palackozott vizet és vákuumcsomagolt ételt fogyasszon.

 


További információk az Országos Epidemológiai Központ honlapján is találhatóak.