Száztizenöt éve történt az ököritói tűzvész
2025. március 27. 07:00
Magyarországon bizonyosan, de az egész világot tekintve is az egyik legsúlyosabb, legtöbb emberéletet követelő tűzvész következett be 1910. március 27-én, húsvét vasárnapján az akkori Szatmár vármegyei Ököritón, a mai Ököritófülpösön. A tűzeset helyszínén álló emlékoszlop tanúsága szerint odaveszett 312 ember. Az egyházi anyakönyv szerint a község lakosságából mintegy tizenkét perc alatt annyian pusztultak el, mint addig tizenkét év alatt összesen.
Meghívó
„Szatmárököritón, 1910.márcz.27.-én az újonnan alakult 12 tagból álló fúvózenekar, saját költségének fedezésére Bencze János karmester vezetése alatt, próbabállal egybekötött zártkörű táncestélyt rendez, melyre címzettet és b. családját tisztelettel meghívják: Székely Dávid, Farkas Gedeon elnökök, Harkai Gedeon jegyző, Pótor Sámuel pénztáros, Ari Sándor, Király István, Pinczés Dávid, Ráski Sándor ellenőrök. A belépő-díj személyenként 1.- Korona, a családi jegy ára pedig 3.- Korona, és felülfizetéseket köszönettel fogadunk. A táncestély kezdete este 7 órakor lesz. A fogatok elhelyezéséről gondoskodunk.”
A tűz és a gyász
A tűz keletkezésének okait nagyon sokan vizsgálták. Probléma volt a világítással, amit gyúlékony, égő lampionokkal oldottak meg. A lámpákban a leégő gyertyák miatt két papírlampion is kigyulladt, de azt könnyedén eltaposták. A tűz bekövetkezésére több verzió lelhető fel a forrásokban.
Az első szerint, az egyik, szabadságon lévő huszár látván az égő lampiont, kirántotta a kardját, hogy levágja. A lampion azonban nem madzagon, hanem dróton függött, így az odavágó kard lendülete felcsapta a lángokat a papírdíszítésre, ahonnan már akadálytalanul szökhetett tovább az elszáradt gallyakig és a kifeszített ponyvákig.
A másik variáció szerint, egy szemtanú látta, hogy több ököritói legény részegen összeveszett a mulatság folyamán és két csoportra szakadtak. Az egyik csoport bosszút forralva beszegezte a kapukat és felgyújtotta a csűrt.
Évtizedekkel később egy újabb változat is a felszínre került. 1962-ben a tűz szörnyű élményétől megnémult egykori huszár, a gebei Patay Ferenc mesélte el mutogatással egy kutatónak, hogy a tüzet tulajdonképpen ő okozta. Barátjába belekötöttek az ököritói legények, akin úgy akart segíteni, hogy kardjával leütött egy lámpát, hogy ezáltal egérutat nyerhessenek.
Ami a tűz lefolyását illeti, az a zárt szórakozóhelyek tűztípusának forgatókönyvét követi. A tűz, padlás híján akadálytalanul feltör és belekap a nádtetőzetbe. Két-három perc alatt lángba borul az egész csűr. A petróleumlámpák szétrobbannak, tűzcseppeket fröcskölve szanaszét. Ezek és a lehulló zsarátnokok belekapnak ruhákba, hosszú hajakba. A tűz sokkoló gyorsasága nyomán teljes a pánik. A tömeg legnagyobb része az egyetlen szabadon lévő kijárat, a kisajtó felé rohan. Akik korán eszmélnek, még kijutnak, a többiek azonban felbuknak a kapu előtt leszögezett lócákon, az emberek egymásra torlódnak. A helyszínen tíz-tizenkét rétegnyi megszenesedett „holttest-halom” alakult ki.
Az áldozatok emlékére oszlopot állítottak, amelyen ez áll „1910. március 27. A tűzkatasztrófa emlékére. Áldozatul esett 312 lélek.” Az áldozatok közül 115 fő volt 16 éven aluli és csak 46 fő volt 40 év fölötti, többségében nő, 236 fő pedig ököritói lakos volt. Tizenhat szekér vitte a 126 felismerhetetlen halott maradványait a temető közös sírjához. A poroszok császára, II. Vilmos volt az első, aki részvétét nyilvánította Ferenc József császárnak.
Tűzvédelmi tanulságok
Tűzvédelmi, vagy korabeli kifejezéssel tűzrendészeti szempontból megállapítható, a tűzvédelmi szabályozás felületessége, a hatósági jogalkalmazás hiányos volta, az emberek tűzvédelmi ismeretszintjének alacsony foka és a mentő tűzvédelemben mutatkozó kezdetleges szintű felkészültség egyaránt közrejátszhatott a tragédia bekövetkezésében.
Az érvényben lévő 1888. évi 53.888 számú, az összes vármegyei és városi törvényhatósághoz intézett körrendelet csupán néhány alapelvet szögezett le, így azt is, hogy minden községben tűzoltóságot kell felállítani, illetve a községek szerezzék be a legszükségesebb tűzoltószereket.
A jogszabállyal szemben, nemhogy a faluban, de még a járásban, vármegyében is alig volt tűzoltóság. Szatmár vármegye az ország vármegyéit tekintve az utolsók között szerepelt a tűzoltótestületek számát illetően. A tűzoltószerek beszerzésére vonatkozó előírás, azaz, hogy a legalább 50 házból álló község tartson tűzoltószereket, mint például szívófecskendőt tömlővel, csákányt, vasvillát, szintén nem valósult meg.
A rendelet végrehajtatlan maradt, mind a megelőző tűzrendészetről, mind a szakszerű tűzoltásról és hatósági tűzfelügyeletről szóló pontjai üres betűk maradtak.
Egy 1909-ben kelt rendelet szabályozta a színházak, nyilvános termes épületek és cirkuszok építését, a belső berendezés és az üzembentartás szabályait. A rendelet megkülönbözteti a tűzálló és tűzbiztos szerkezeteket. Az ököritói tűzvésznél a tűzbiztos szerkezetre vonatkozó előírások érvényesülése messzemenően elmaradt.
A csűrben a falak és a tetőszerkezet is éghető anyagokból készültek és a díszítés is tűzveszélyes anyagú volt.
A másik alapvető probléma a befogadóképességben rejlett. Az épületben - 3 főt számolva egy négyzetméterre - maximum 450 fő lehetett, mivel 150 négyzetméter alapterületű volt. Ennek ellenére egyes források szerint 400-500, más források szerint 600-700 fő lehetett a csűrben. A kikötések között meg kellett volna szabni, hogy minden 100-125 emberre egy méteres nyílást számítva, mennyi és milyen átmérőjű kijárat álljon rendelkezésre. A vendégeket ugyanis egy darab, 1 méter szélességű ajtón engedték be, viszont ezen kívül a csűrnek volt még egy 4 méteres kétszárnyú kapuja is, amit akkor beszögeztek.
Az épület eredetileg kocsiszínként szolgált a kocsmában megpihenő átutazóknak. A csűrt attól kezdve használták mulatságra, hogy engedélyt kaptak rá, hét-nyolc évvel a szabadságharc után.
Ahol mindenki felelős, ott senki sem felelős
Az ügyben folyó nyomozás arra az eredményre jutott, hogy az ököritói tűzhalálért nem tehető felelőssé senki, legfeljebb a rendezőség, akik a tűzben pusztultak, így ügyészi eljárásnak helye nincs. Egy ember ellen azonban mégis megindult a fegyelmi eljárás, „hogy lássék az alapos vizsgálat”. A vármegye közigazgatási bizottságának 1910. április 8-i ülésén kijelentették: az ököritói betegeket március 31-én délután 3 órakor engedély nélkül magára hagyó csengeri körorvos ellen a legszigorúbb büntetést kell alkalmazni.
A tűzvész óta eltelt 115 év alatt nagyon sokat fejlődött a tűzvédelem, az építészet is jelentős átalakuláson ment át tűzvédelmi szempontból. Az épületek meglévő tűzbiztonsága mellett fenn kell tartanunk az ellenőrzések hatékonyságát és a mentő tűzvédelem gyors és szakszerű reagálóképességét.
Szerző: Leskovics Zoltán tű. alezredes, tűzoltósági főfelügyelő, SZSZBVMKI
Fotó: internet
