Szakmai rátermettségüket mérték össze

2025. május 15. 15:13

Vármegyénk öt hivatásos tűzoltó-parancsnokságának csapatai gyakorlati és elméleti feladatok során is bizonyíthattak ma! A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pár év kihagyás után újra megszervezte a Tűzoltó Szakmai Versenyt.

A megmérettetést Nagy József tűzoltó ezredes nyitotta meg. A vármegyei szervezet igazgatóhelyettese köszöntötte az állományt, majd kiemelte: „A tűzoltók felkészültségéhez, elszántságához kétség sem férhet, de a jók között is akadnak legjobbak, ma ők versengenek.”

Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, tűzoltósági főfelügyelő ismertette a szabályokat, majd hozzátette: „A cél, hogy vármegyénk legjobbjai képviseljék majd júniusban Szabolcs-Szatmár-Bereget a 14. Országos Szakmai Vetélkedőn.”

Tesztlapok kitöltése, továbbá gépjármű-vezetési, műszaki mentési, magasba szerelési, tűzoltási feladatok is voltak – de volt olyan versenyállomás, ahol a tűzoltóknak hidraulikus feszítővel kellett mozgatniuk egy folyadékkal teli kispoharat a pohár összetörése és a folyadék kilöttyintése nélkül.

A feladatsor végrehajtása során az alapvető szakmai előírások, szabályok betartása mellett a végrehajtási idő nagy szerepet kapott. A sikeres megvalósításhoz elengedhetetlen volt a megfelelő fizikai erőnlét, a szakmai felkészültség, az alternatívák gyors felismerése és a kreativitás.

 

Tudásuk és erejük összemérését követően a következő helyezést érték el a csapatok:

I.         Nyíregyházi HTP

II.        Nyírbátori HTP

III.      Mátészalkai HTP

IV.      Kisvárdai HTP

V.        Fehérgyarmati HTP

 

Az egyéni legjobb teljesítményeket is díjazták:

Beosztott tűzoltói kategória:

III.        Czene Zalán tű. őrmester, Kisvárdai HTP

II.         Jaczkó Damján tű. őrmester, Nyíregyházi HTP

I.          Herczku-Végvári András tű. főtörzsőrmester, Nyírbátori HTP

 

Gépjárművezetői kategória:

III.       Becsei József tű. főtörzsőrmester, Nyírbátori HTP

II.        Gyarmati Gábor tű. törzsőrmester, Mátészalkai HTP

I.         Varga Dániel tű. zászlós, Nyíregyházi HTP

 

Irányítói kategória:

III.       Szűrös Csaba tű. főhadnagy, Kisvárdai HTP

II.        Ungi Donát tű. hadnagy, Nyíregyházi HTP

I.         Literáti Attila tű. százados, Nyírbátori HTP