Elkészült a rajtlista!

2026. április 28. 14:28

Kiderült, ki, mikor húzza a tűzoltó Trabit! Érdemes ismerősök nevét keresni, szurkolásra felkészülni! Rajtlista a cikk alján!

Május 2-án, szombaton közel százan állnak majd a Sztárek Ferenc Tűzoltó Erőpróba rajtvonalához. Nyíregyháza impozáns belvárosában indul ismét útjára a megméretés, ahol elsősorban elhivatott tűzoltók (hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók) versengenek, de a társszervek képviselői is kipróbálják, hogy milyen erő kell két összekötött tekercstömlőt mentőkötéllel felhúzni egy kétemeletes állvány tetejéről.

Az erőpróbán idén 16 női versenyző indul, sőt a pálya kicsinyített mását az ingyenes rendezvényen résztvevő gyerekek is kipróbálhatják majd a nagy versenypálya közelében. Nekik például nem tűzoltó Trabantot kell húzniuk, hanem életkoruknak megfelelő méretű játékkocsikat. Homokzsák helyett plüssmackót, és a két darab 12 / 6 kg töltettömegű tűzoltó készülék helyett üres porral oltót kell majd cipelniük.

Plakát

A nap folyamán gazdag kísérőprogramok várják majd az érdeklődőket, a nyíregyházi hivatásos tűzoltók mellett a társszervek is tartanak bemutatókat, lesznek kiállítások is, például a Nyíregyházi Honvédelmi Központban (Metropol üzletház) Dombrády Gábor tűzoltó alezredes sisakgyűjteményének különleges darabjai is bemutatásra kerülnek.

 

Köszönjük a Sztárek Ferenc Tűzoltó Erőpróba 2026. TÁMOGATÓINAK:

  • Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltószövetség
  • Magyar Tűzoltósport Egyesület
  • Állványcentrum, Nyíregyházi Vállalkozói Park Kft. 
  • Hunguest Hotel Sóstó 
  • Csempe és Kert Kft.
  • Tempo Loki Kft.
  • Zsindelyes Cottage
  • Lanzs Autószervizek
  • Eko Konzervipari Kft. Nyíregyházi Konzervgyár
  • Révész Csoport
  • Interspar Nyíregyháza, László utcai Hipermarket
  • Praktiker Nyíregyházi Áruháza 
  • Tesco Nyíregyháza Hipermarket 
  • Obi Nyíregyházi Áruháza 
  • Blade Sport
  • Chem-System Kft.
  • GémTech Kft.
  • B-safety Kft.
  • Szi-Fire Kft.
  • Giba Attila (GIBAUDIO Kft.)
  • Pták István
  • Donka Tamás
  • Nyíröntözők Kft.
  • C&A Nyíregyházi Üzlete
  • Lego Manufacturing Kft.
  • Országos Mentőszolgálat Nyíregyházi Mentőállomás
  • Nyíregyházi Rendőrkapitányság
  • Tűzoltó Kantin és Vidámpark
  • Hungaro Chemicals Kft.
  • Piramis Sör Kft. Ibrányi Italkereskedés
  • Fodor irodagép Bt.
  • Nyírség-Méh Kft.
  • Nagyhalász Város Önkormányzata
  • Napkorona Udvarház Kft.

Kapcsolódó dokumentumok:

RAJTLISTA

Versenykiírás (2026.03.31.)

Versenyszabályzat (2026.03.31.)