Versek a tűzoltókról

2026. április 29. 14:39

Második alkalommal hirdette meg Szent Flórián-napi versmondó versenyét a Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség.

Az április 29-ei versenyre kisiskolások jelentkezhettek, két korcsoportban.

Köszöntő

A cél az volt, hogy a gyermekek kreatív módon fedezzék fel a tűzoltók világát, valamint a tűz és a víz szerepét a tűzoltásban – mondta Kőrizs Károly tűzoltó alezredes. A kisvárdai kirendeltség tűzoltósági felügyelője kiemelte, a jelentkezők szabadon választhattak a témához kapcsolódóan, tűzoltókról, tűzoltásról szóló költeményeket. A nap egyik különlegessége volt, hogy a kisvárdai és a Kisvárda környéki településekről érkezett gyerekek között többen mesterséges intelligencia segítségével alkotott szerzeményt adtak elő, de volt olyan, aki édesapja sorait szavalta el.

Versenyző

A zsűritagok (balról jobbra) Rutkai-Dér Vivien tű. főhadnagy, vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő, Kertész Zoltánné nyugdíjas pedagógus, a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének igazgatója, valamint Koncz Andrea c. tű. zászlós, kisvárdai katasztrófavédelmi megbízott voltak. 

Zsűri

A szervezők és a zsűri legnagyobb öröme az volt, hogy a gyerekek irodalmi formában mutatták meg, mit jelent számukra a bátorság, az elhivatottság és a segítségnyújtás.

 

1. korcsoport (1. és 2. osztályos tanulók)

III. helyezett: Fábián Tamás (Vári Emil Általános Iskola)

II. helyezett: Szikora Martin (Vári Emil Általános Iskola)

I. helyezett: Sinka Hanna (Vári Emil Általános Iskola)

 

2. korcsoport (3. és 4. osztályos tanulók)

III. helyezett: Márta Veronika (Szent György Görögkatolikus Általános Iskola)

II. helyezett: Csorba Hanna (Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola)

I. helyezett: Gyöngyösi Kende (Teichmann Vilmos Általános Iskola)

 

Különdíjban részesült:

Kaczur Laura (Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola)

és

Szőlősi Anna (Vári Emil Általános Iskola)

 

A versenyen résztvevő gyermekek elismerő oklevéllel, egy kis meglepetéssel, élményekkel térhettek haza; a gyermekek és kísérőik a verseny után a tűzoltószerekkel is megismerkedhettek.

Ismerkedés a tűzoltószerekkel

 

Fotó: Kisvárdai Kvk és Rutkai-Dér Vivien tű. főhadnagy (SZSZBVMKI)