Kilenc hónap alatt 56 ember halt meg lakástűzben vagy szén-monoxid miatt
2023. október 09. 12:54
2023 első három negyedévében 4645 lakástűz keletkezett hazánkban, 947-tel kevesebb, mint 2022 első kilenc hónapjában, ami 17 százalékos csökkenést jelent. A vizsgált időszakban 55,3 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 28,7 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ami 34 százalékos csökkenés.
A legnagyobb tűz május 6-án Zalaegerszegen volt, ahol egy társasház földszinti lakása gyulladt ki. A lángok a tetőszerkezetre is átterjedtek, összesen 800 négyzetméteren pusztítottak. Az oltás három órán át tartott, 30 tűzoltó 11 tűzoltójárművel avatkozott be, 49 embert és két kutyát mentettek ki a társasházból.
Az első kilenc hónapban keletkezett lakástüzekben 51 ember vesztette életét, a tavalyi év hasonló időszakának esetei 58 áldozatot követeltek. A leggyakrabban egyedül élő idősek váltak lakástűz áldozatává.
Naponta átlagosan 17 otthonban csaptak fel a lángok. Ezekben az esetekben 398 ember sérült meg, 45-tel, vagyis tíz százalékkal kevesebben, mint tavaly ugyanebben az időszakban, többségük füstmérgezést szenvedett. A lakástüzekhez összesen 9033 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltók 3076 órát töltöttek a tüzek oltásával. A leghosszabb beavatkozás 18 órán át tartott: április 6-án egy 350 négyzetméteres, nádfedelű családi ház égett Kápolnásnyéken. 40 tűzoltó 9 járművel akadályozta meg, hogy a lángok a szomszédos istállóra és garázsra átterjedjenek.
Az első három negyedévben 473 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből 1328 embernek kellett kiköltöznie. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 227 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba (27 %), nyílt láng (17 %), a fűtési rendszer hibája (13 %), sütés-főzés (9 %), avar- vagy szemétégetés (6 %), dohányzás (3 %), illetve a kémény műszaki állapota (3 %) miatt gyulladt ki épület. 223 otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz. A legtöbb alkalommal a konyhában (19 %), kéményben (12 %), illetve hálóban (9 %) csaptak fel a lángok.
A 4645 tűzzel érintett lakóépületnek csupán 0,3 százalékában, 16 otthonban volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. Az otthon jellegű tüzek száma a fűtési szezonban a legmagasabb, így az előttünk álló három hónapban még nagyobb odafigyelésre lesz szükség.
Szén-monoxid miatt az első három negyedévben 777-szer riasztották a tűzoltókat, 72-vel, 9 százalékkal kevesebbszer, mint a tavalyi év hasonló időszakában. 138 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 14-gyel többen, mint egy éve. 5 ember vesztette életét szén-monoxid miatt, 4-gyel kevesebben, mint tavaly ilyenkor. A mérgező szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor mindenképpen vásároljunk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt otthonra.